Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kalóriagyilkos és kikapcsol - Így lesz a kedvenced ez a sport

Van, aki bírja a monotonitást, van, aki nem. Legyen bármiről is szó. Így van ez a futásnál is. De érdemesebb sokszor más útvonalat választani, más tempót vagy időt. Hogy miért? A válasz egyszerű!

Sokszor a legkisebb változtatások is újat hoznak az életünkben. A sportolás közben is újabb motivációkat teremthetnek vagy szimplán egy gondolatot, hogy ez az edzés jobb volt, mint a többi. Pedig csak egy apró dolgot csináltunk másképp a megszokottnál. Lényeg, hogy jót tesz nekünk. Az elménknek és testünknek is. 

Próbáltad már a terep változtatását? Ha nem, akkor itt egy kisokos, ami segít dönteni, melyiket válaszd:

Út, járda

A legalapvetőbb jó tulajdonsága a betonnal lefedett útnak, hogy télen és nyáron is ugyanúgy járható, biztosítva, hogy bármikor futhass rajta. Viszont biztos vagyok benne, hogy az ismerőseid közül szörnyülködtek páran, amikor a futás és a beton egy mondatban szerepelt. Nem alaptalan a félelem, de talán a mértéket tudnám előhozni ebben az esetben. Fontos, hogy ha ezen a terepen szeretnél gyakorolni, ne tedd sűrűn és ne tervezz nagyobb távokat. A beton keménysége miatt hosszútávon a lábnak, térdnek nem tesz jót. 

Fű, homok

A fű és a homok teljes mértékben puhább talajt biztosít a lábunknak, ami számos okból kifolyólag is jó lehet. Az utóbbi egyenetlensége miatt olyan izmokat is megmozgat a lábunkban, amit a sima terep nem. Ebből adódóan sokkal jobban kell dolgoznia a lábnak, hogy stabilizálni tudjuk magunkat. Mindkettő ellen szólnak a téli, őszi esős hónapok. Hiszen hiába lehet jó terep a fű is azoknak, akik hajlamosak a sérülésre vagy épp most gyógyulnak ki belőle, a legnagyobb veszély akkor lehet, ha csúszóssá, nyirkossá válik a talaj. 

Rekortán 

A futópályák legtöbbje rekortán burkolattal rendelkezik. Emellett van regupollal befedett pálya, ami az egyik legprofibb anyag, illetve a régi jól megszokott salak. Az utóbbinál viszont sokkal jobban szeretik az atléták a rekortánt. Ha nem lenne ismerős, pedig biztos vagyok benne, hogy te is futottál már legalább egyszer azon, ez egy gumigranulátumból és poliuretánból készült anyag. Az előnye mindenféleképpen az, hogy kevésbé éri a lábat megterhelés. Ezen a legnagyobb erőbedobással edzhetsz. 

Terep

A terepfutás mindig okoz pár meglepetést. A természetben futni azért is remek, mert amellett, hogy megcsodálhatod a téged körülvevő helyszínt, újabb izmaid csatlakoznak be a munkába, hogy stabilizálni tudd magad a különböző útviszonyokon. Itt ne is gondolj arra, hogy egyenletes tempóban végig tudod futni, hiszen akadályokba ütközhetsz, ami lehet egy emelkedő, lehet lejtő, farönkök, stb. De ezek csak izgalmassá teszik a mozgást. Nyilván mindenre oda kell figyelni, hiszen ahhoz képest, hogy megvannak az előnyei, hátrányai is akadnak. Ilyen például egy esős nap után a csúszósság. Emellett vedd figyelembe azt is, valószínű nemcsak te leszel, aki arra jár, hanem kerékpárosok és gyalogosok is!

0 Tovább

Ezt edd edzés előtt, ha eredményt akarsz elérni!

Rostokra egyszerűen szükségünk van az emésztő rendszerünk egészséges szinten tartásához. Éppen ezért a legtöbben azt mondják, hogy olyan alacsony rosttartalmú ételeket érdemes enni edzés előtt, amik gyorsan felszívódnak.

Inkább egy kávét igyak futás előtt, vagy egy három perces lágy tojással járok jobban? Egyáltalán mit és mennyi ideig emésztünk?

  • Kávé, tea, főtt rizs → egy-két óra
  • Krumpli, banán, három perces lágytojás → két-három óra
  • Teljes kiőrlésű kenyér, rántotta → három-négy óra
  • Vörös húsok → négy-öt óra
  • Bacon, tonhal, gombák → hat-hét óra
  • Sült malac, olajos szardínia, káposzta → hét-nyolc óra

Több dologtól is függ, hogy egy adott étel mennyi időt tölt a gyomrunkban. Ha nem szeretnéd külön megterhelni a gyomrodat edzés előtt, a következő dolgokra kell figyelned!

  1. Egyél lassan és jól rágj meg minden falatot. minél jobban megrágod az ételt, az annál kevesebb időt tölt a gyomrodban!
  2. Lehetőleg ne egyél többet egyszerre 400 kalóriánál!
  3. Próbálj nem túl zsíros, „könnyű” ételeket enni! Minél „nehezebb”, amit edzés előtt eszel, annál tovább marad a gyomrodban.
  4. Kerüld a csípős és túl fűszeres ételeket!
  5. A zöldség bázisú ételek könnyebben emésztődnek, mint az állati eredetűek.
  6. De ez nem jelenti azt, hogy minden növény könnyen emészthető. A babot, káposztát és a kukoricát csak nagyon lassan dolgozza fel a szervezet.
  7. A különféle ételeket és italokat érdemes a testhőmérséklettel azonos hőmérsékleten fogyasztani. Az ennél hidegebb vagy melegebb ételeket lassabban emésztjük meg.
  8. Feküdj a jobb oldaladra! Ezzel segítheted az emésztést.
  9. A legfeljebb három órával edzés előtt és maximum két órával edzés után elfogyasztott ételeket könnyebben emészti meg a szervezet.
  10. Verseny előtt alapvető szabály: ne egyél sültet, zsíros vagy olajos ételeket, és kerüld a magas rosttartalmú táplálékokat is!
  11. Az izotóniás és egyéb sportitalok szinte átsuhannak a szervezeteden.

A magas rosttartalmú ételek minden diéta szilárd alapját képezhetik. De edzések és versenyek előtt, érdemes olyan táplálékot magunkhoz venni, ami könnyen emészthető és nem terheli le a szervezetet.

Kattintsatok IDE a további egészséges életmóddal kapcsolatos tippekhez!

0 Tovább

Nem kell elhinned mindent, amit olvasol – Majd én segítek!

Sziasztok! Kropkó Péter vagyok, az a tréner, aki segít majd, hogy a mozgás élvezetté váljon számotokra is. Ahogy a blogon már olvashattátok, vagy olvasni fogjátok, lehet, hogy csak egy lépés választ el titeket attól, hogy a megfelelő technikával sportoljatok. Ez is egy példa arra, hogy mit fogok nektek nyújtani. Érdekességeket, tippeket, ötleteket olvashattok majd tőlem, amit a sportolás közben hasznosítani tudtok. 

Kezdjük annál, hogy miért is érdemes egy dolognak alaposabban utánajárni és miért NEM érdemes mindent elhinni, amit a neten olvastok. Tudom, nagyon csábítóan hangzanak a villámdiéták és az ötperces haserősítő gyakorlatok, amiktől elképesztő idő alatt lesz kockás a hasatok, de sajnos nem így működik a testünk. 

Ha még csak mostanában kezdtél el sportolni, kár futni, biztosan rengeteg kérdésed van. Az információs társadalom tagjaként igyekszel annyi hasznos tanácsot begyűjteni, amennyit csak tudsz. Nagyon könnyű rászokni a futós blogokra, magazinokra és internetes oldalakra, de ha nem ellenőrzöd, honnan jön a tanács, könnyen pórul járhatsz. Ne feledd, a rossz tanács többet árt, mint használ! Ne ülj fel minden futós tanácsnak, válogasd meg, honnan szerzed be az információt!

Szinte minden futónak van egy sztorija arról, mi történt, amikor rossz tanácsot kapott. Van, akit azzal vezettek félre, hogy „ehetsz bármit, ha futsz”… Így ahelyett, hogy eredeti célja szerint fogyott volna, rohamosan hízni kezdett.

Van, aki azt mondja: „ha maratonra akarsz felkészülni, kezdj nyugodtan hosszú távokkal”… Ha megfogadsz egy ilyen tanácsot, keress egy jó orvost is. Így ugyanis, szinte biztosan le fogsz sérülni.

Talán az egyik legrosszabb tipp, amit adhatnak, hogy: „ne törődj futás közben a fájdalommal”. Ebbe a hibába nagyon sokan beleesnek a kezdő futók közül, és sokuk ezért is hagyja abba kis idő után, mert a végén mindene fáj már, és nem képes tovább küzdeni.

Ha egy tanácsot nagyon idegennek érzel, egyszerűen ne fogadd meg. Hallgass inkább a tested jelzéseire. Ha égető fájdalmat érzel a lábadban,ha szúr a szíved, szédülsz,vagy hasonló tünetek kínoznak futás közben, ne söpörd be őket a szőnyeg alá!

Lehet, hogy azt hiszed, olyan kitartó és acélkemény vagy, akit a fájdalom sem tántoríthat el az edzéstől, de hidd el nem éri meg. Nem éri meg a későbbi fokozott fájdalom, az orvoshoz járás, nem beszélve arról az időről, amit ki kell hagynod edzés nélkül!

Mi a tanulság? Ne hallgassunk azokra, akiknek semmi közük sincs a profi futókhoz és magához a sporthoz sem. Olyanoktól kérjünk tanácsot, akik jó néhány éve futnak, vannak bevált szokásaik, esetleg edzői tapasztalatuk. És így jövök képbe én. Hogy segítsek NEKTEK!

 

0 Tovább

.

blogavatar

Lehet, hogy csak egy lépés választ el attól, hogy elérd a kitűzött célod. Lehet, hogy csak egy ruhadarabot kell lecserélned, hogy jobban mozogj. Az viszont biztos, hogy ITT megtalálsz mindent, amire a sporttal kapcsolatban szükséged van. Tanácsok, ötletek és tippek, hogy élvezet legyen a mozgás! Hogy ki segít ebben? Kropkó Péter, a tréner. Majd ő mondja, mit tegyél!