.

Ha futásról van szó, a felszerelés legfontosabb része a cipő. Ne essünk abba a hibába, hogy csak a megjelenés, a külső forma vagy szín alapján választunk, mert ha a cipő nem illeszkedik a saját lábunk felépítéséhez, annak előbb utóbb kellemetlen vagy akár fájdalmas következményei lehetnek.

A személyes próba során lehetőleg a futáshoz is használt típusú zoknit vegyünk fel és ezzel együtt se érje lábujjunk a cipő orrát, hogy legyen némi szabad mozgástere akkor is, amikor a terheléstől kismértékben megduzzad a lábfej. A sarok résznél viszont teljesen előretolt lábfej esetén sem szabad hogy beférjen a mutatóujjunk a cipőbe.

Alapvetően három tipikus lábfelépítést, illetve terhelést különböztetünk meg: az úgynevezett pronáló, azaz befelé billenő lábat, gyakori kifejezéssel lúdtalpat, az épp ellentétes helyzetű, úgynevezett szupináló lábat, amely miatt a terhelés a külső talp élre koncentrálódik, illetve a normál, egészséges felépítést, amely esetén a testsúly egyenletesen oszlik el a talp külső és belső része között. A gyártók általában minden típusra rendelkeznek a megfelelő alátámasztású és a helytelen tartást kiegyenlítő, a mozgást stabilizáló különböző cipővel, melyeket ránézésre is felismerhetünk, de legjobb szakszerű eladók tanácsát kérni.

Neked milyen a lábnyomod? A pronáló, a normál és a szupináló lábra (balról jobbra) más-más futócipő való!

A talp anyaga legyen könnyű és rugalmas, de ma már nem feltétlenül egyértelmű, hogy a vastagság fontos szempont lenne, illetve itt is egyénileg kell dönteni testfelépítésünk, testsúlyunk és futóstílusunk, no meg a leggyakrabban teljesíteni kívánt táv alapján.

Nyilván masszívabb, erősebb és vastagabb talpszerkezetre van szüksége egy 120 kilós, ráadásul többnyire csak lassan kocogó embernek, mint egy 50-60 kilós, könnyed léptű és többnyire gyorsan futó profinak. Utóbbiak néha már-már zokniszerű, úgy nevezett „barefoot” stílusú cipőket is felvehetnek, hiszen ők többnyire a talpuk első felével fognak csak talajt és arról is lökik tovább magukat.

 
Ilyen az úgynevezett „barefoot” cipő – csak haladóknak ajánljuk!
 
Ez a stílus egyébként a gyors futás biztosítéka is egyben, hiszen a profiknál nincs sarokra érkezés, és ezáltal fékező fázis, hanem a talaj felszínét épp csak érintve, folyamatosan előre hajtják magukat. Persze ők nem a gyors cipők miatt futnak gyorsan, a gyors cipő csak kiszolgálja őket. Ezen cipők alacsony sarka nem igazán csillapításra készült, mert a sportolók talp középre érkeznek, és a talajfogás után erős edzett vádlijuk csillapítja a süllyedést, amit ellépésnél visszatáplálnak a mozgásba. Viszont egy túlsúlyos, gyenge alsó lábszárú futónak hamar sérülést okozhat ez a cipő típus, ha elkezd sarokra lépni. Tehát kezdőknek, túlsúllyal rendelkezőknek egy jó darabig még erős, vastag sarkú csillapítás szükséges.

A durvább terepekre természetesen keményebb kivitelű és erősebb mintázattal ellátott "futófelület" javasolt. Ez védi talpunkat a kövek, gyökerek szúrásától és tartósabb, kevésbé kopó cipőtalpat eredményeznek.

Fontos a cipő felsőrészének anyaga is, ami nyári futások esetén célszerűen jól szellőző, lyukacsos kell legyen, téli cipőnél viszont a keményebb talphoz masszívabb felsőrész illeszkedik, ami némileg véd az időjárás viszontagságai ellen is és tartósabb  használatot biztosít.

Ne feledjétek: ne várjátok meg míg a cipőtök kileheli a lelkét, mert addigra már biztosan nem tölti be funkcióját megfelelően! Vásárláskor pedig szakértő eladó segítségét kérjétek!

Sok futó- és triatlonos társunk ébred rá, hogy mennyire más a terepen való mozgás, mint a kilométerek gyűjtése szempontjából hatékonyabb aszfaltos városi tréningek. Alábbiakban igyekszem néhány praktikus tanácsot adni a terepfutó versenyeken történő eredményesebb szereplés érdekében.

A legfontosabb talán, hogy felejtsük el azt a tévhitet, miszerint a futó csak a lábával fut. Alsó végtagunk csak a közvetlen kapcsolódási pont a talajjal, így általa adjuk át az erőt, amit előrehaladásunk érdekében kifejtünk. Épp, mint az autó kereke. Maradva az autós hasonlatnál: szívünk és tüdőnk, a „motor” teljesítményének talajra vitele, csak gazdaságosan, kellő hatékonysággal működő izomzat és ízületek által lehetséges. Ezek biztosíthatják, hogy lábunk megfelelő ritmusban és a teljes versenytávon közel azonos hatékonysággal vigyen minket előre.

„Futóművünk” megfelelő működéséhez a törzs izomzata éppúgy hozzájárul, mint a felsőtest és a kar izmainak munkája. Különösen igaz ez a terepen való haladás esetén, amikor lépten-nyomon kisebb-nagyobb akadályokba ütközünk, amelyeket át kell ugrani, ki kell kerülni. Ilyenkor, illetve az emelkedőn és a lejtőkön a szokásostól eltérő testtartású futás esetén igazán jelentős a törzsizomzat szerepe és a karok munkája is az egyensúly megtartása érdekében.

Képességeink fejlesztése érdekében még mindig nem késő a termi edzések során fokozottan ügyelni a törzs izomzatát nyújtó-lazító és az azokat erősítő gyakorlatokra. Ezek lehetnek a klasszikus has- és hátizom erősítő gépek segítségével, de akár azok nélkül, saját súllyal végzett tréningek is. A vádli és a comb izomzatának fejlesztésére is találhatunk kitűnő segédeszközöket a fitnesztermekben, ezek használata után azonban minden alkalommal nyújtsuk le az igénybe vett izmokat, levezetésként pedig öt-tíz percnyi könnyű futással zárjuk az adott tréninget.

A terepen jellemzően felfele és lefele futunk – tökéletesen vízszintes szakaszok csak ritkán nyújtanak pihenési lehetőséget. Az emelkedőkön a szokásosnál rövidebb, a lejtőkön pedig inkább hosszabb lépésekkel haladhatunk, mindkét esetben fontos azonban az arányok megtartása. A megfelelő „áttétel”, az ideális lépéshossz és frekvencia megválasztása esetén nem is kell feltétlenül „szuszogósabban” haladnunk felfelé, mint a sík szakaszokon. A karok munkája viszont mindenképpen intenzívebb legyen, hiszen ezzel segíthetjük térdünk hatékonyabb emelését, ami a felfelé haladásnál elengedhetetlenül szükséges.

Lejtőn történő futásnál, bár jobban nyújthatjuk lépteinket, arra azért figyelnünk kell, hogy a hosszabb repülő fázis után ne hagyjuk tehetetlenül a talajhoz csapódni lábunkat. Inkább törekedjünk ruganyos talajfogásra és a gyors továbbhaladásra. A lejtőn ugyanis így használhatjuk ki leghatékonyabban a gravitáció áldásos hatását. Ehhez természetesen erős törzsizomzatra, az ideális testhelyzet állandó fenntartására van szükség. Felsőtestünk és karunk munkájával hatékonyan segíthetjük ilyenkor az előrehaladást.

Tudtad, hogy a gyaloglással nemcsak kalóriát égethetsz el, de a testtartásodat is javíthatod?

Nemcsak futás, de gyaloglás közben is ügyelnünk kell a testtartásra, ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogyan mozgunk. Az életünkben egyre inkább szerepet kapó ülőmunka csak ráerősít a görnyedtségre, ezeket a beidegződéseket pedig hasznos korrigálnunk. Az előregörnyedt felsőtest és a hátraeső medenceöv biomechanikai szempontból sem előnyös, akadályozza a helyes végtaghasználatot futás és gyaloglás közben egyaránt - hogy a hátfájásról ne is beszéljünk.

Bár sokan hiszik, hogy tudnak járni-kelni, csak kevesek birtokában van ez a ritka képesség. Magam is lekocogtam vagy 250 ezer kilométert, de még csak a jóra való törekvésnél tartok. A helyes testtartást meg kell tanulnunk - többek közt a sérülések elkerülése érdekében.

A feladatokat addig tudjuk helyesen végrehajtani, amíg a megterhelt izomcsoport el nem fárad: a fáradt izomzatot pedig nem szabad túlterhelni. Ha fáradunk, vagy fejezzük be a gyakorlatot, vagy tartsunk pihenőt - a pihenő nem lustaság, és nem is szégyen. A tartáshibák elkerüléséhez, a jó technika elsajátításához is gyakorlással juthatunk - a következők szerint:

1. Tartásunk állásnál, járásnál

• A helyes testtartás elsősorban a felső hátizmokat és a csigolyákat tehermentesíti.
• Járás közben nem sarkon, hanem talpközépen és lábujjhegyen tartjuk magunkat.
• A gerincoszlopunk legyen egyenes, de ne essünk abba a hibába, hogy túlfeszítjük a hátizmainkat. Gyaloglás közben tartsuk a fejünket a földdel párhuzamosan - ezzel tehermentesítjük a nyak-és hátizom felső szakaszát.
• A vállunkat ne húzzuk fel - a megfelelő válltartás hasonló, mint vállkörzésnél: a vállöv kicsit hátra és lefelé álljon - így a légzés is könnyebbé válik.
• A hasunkat kissé húzzuk be, a hasizmok így némileg megfeszülnek, és hozzájárulnak a test stabilitásához, a végtagok precíz mozgatásához.
• A csípőnket kissé toljuk hátra, "pucsítsunk", ezáltal késztetve a hátizomzatot gyenge feszülésre.

2. Karunk mozgása gyaloglásnál

• Karunk helyes tartása az egyensúlyozásban segít, míg a jó "lábtechnikával" optimalizáljuk a testsúlyeloszlást, a lábunkra nehezedő terhelést. A végtagok helyes használata legalább tíz százalékkal növeli a testmozgással járó kalóriaégetést!
• A könyökünket derékszögben hajlítsuk be.
• A karok lehetőleg lazák legyenek.
• A kezünket szorítsuk ökölbe, de csak mintha tartanánk valamit - ne feszítsük, mert ez emeli a vérnyomásunkat (bár van, akinek erre van szüksége).
• A karok az ellentétes lábbal mozognak, egymással párhuzamosan. Ügyeljünk rá, hogy a kezünkkel ne "kaszáljunk" keresztbe a test előtt.
• Amikor a karunk, a könyökünk hátralendül, egyúttal ne lendüljön ki oldalra is.
• A karunkat elöl ne emeljük a mellünk fölé - a kéz szerepe az előrehaladásnál kisegítő jellegű, ne lapátoljunk, mint az úszók vagy kajakosok.

3. Lábfejünk a gyaloglásnál

• Gyaloglásnál a sétánál kialakult, úgynevezett guruló technikát szoktuk alkalmazni, de vigyázni kell a különbségekre.
• Gyaloglásnál a sarok leér a talajra, a külső talpélen gördül végig a terhelés, majd a  láb ujjairól "rúgjuk el" magunkat a talajról.
• Ha a talpunk földreérkezésekor puffanó hangot hallunk, akkor vagy nem elég hajlékony a cipő talpa, vagy a lábfej nem párhuzamos a haladási iránnyal - de akár mindkettő lehetséges.
• Mindez az első időkben fárasztó, szokatlan lehet, de az izmok megerősödésével már nem lesz az, arról nem is beszélve, hogy nemcsak a test energiafelhasználását fokozhatjuk így, hanem a mozgásunkon is javíthatunk: járásunk nem lesz döcögős, harmonikusabbá, esztétikusabbá válik.

Mit előz meg a helyes futótechnika? A sérülést, élvezetesebbé teszi a futást és jelentős mértékben befolyásolja a teljesítményt. Segítek, hogyan csináld!

A helyes futótechnika legfontosabb pontjai:

- a fej és a nyak tartása
- a váll és a karok mozgása
- a lábak mozgása
- a talajfogás

A helyes futóstílus kialakításához rendkívül fontos alap a testtartás: fejünk előre tekint, nyakunk enyhén előre dől, vállak megtartva, haladási irányra merőlegesek, oldalirányban nem forognak. Karok kizárólag a futás irányában, a lábakkal ellentétes irányú mozgást végeznek. Alkar derék, ill. a csípő fölött mozog előre-hátra, kezek enyhén zárt tartásban.

A lábak mozgását célszerűen a karokkal ellentétes irányban mozgó térd indítja és a sarok felcsapódása zárja. Utóbbi lehetőség szerint és a gazdaságos mozgás érdekében még gyors futásnál se emelkedjen a térd magassága fölé.

Igazán jó futók a sebesség növelésével, lábszáruknak a térd pozíciója elé történő előrecsapásával nyújtják lépteiket, de ezt kezdő futók-kocogók a talajfogás nehézségei miatt ne erőltessék. A talajfogás ugyanis az ő esetükben javarészt sarokkal történik, ami még a párnázott sarokrészű cipők esetében is erőteljes becsapódást, ütést jelent a térdnek. Ezért is futnak a profik, vagy legalábbis gyakorlottabb futók úgy, hogy a talpuk első része éri először a talajt, majd a középrész és csak legvégül a sarokrész, ami épp csak érinti a földet. A talajfogásnál ily módon a vádlira terhelődő, így ott akkumulálódó energia ugyanis ellépéskor rugóként lendíti előre a futót, aki így sokkal hatékonyabban-gyorsabban tud haladni, ráadásul a térdízületeit is kíméli. Bár az első lépéseknél, a kezdő futók kis sebességnél természetes módon gördülnek sarkukon át, nem árt ha tudják, hogy ezzel mennyi felesleges energia vész el a modern cipők jól megvastagított talpában. A sarokkal történő talajfogás ugyanis minden lépésnél fékezést, majd újabb energia mozgósítással történő gyorsítást jelent, tehát igen csak energia pazarló.

További fontos szempont a gazdaságos futóstílus kialakításánál, hogy a súlypontunk - érzékelhetőbben a fejünk - minél kisebb függőleges irányú mozgást végezzen, mert ez is rengeteg erőt vesz el futás közben és nem segíti az előre haladást. Ez a felesleges hullámzás egyes esetekben a lépésenként a 10-12 centimétert is elérheti, ami egy maraton lefutása esetén 3 kilométernyi - ráadásul nem vízszintes, hanem függőleges irányú - pazarló mozgást jelent.

Összefoglalva tehát a legfontosabb szempont a helyes futótechnika kialakításánál - nem meglepő módon -, hogy minden testrészünk az előre haladás irányában mozogjon. Ezzel kímélhetjük ízületeinket, gazdaságosabban és gyorsabban is futhatunk.

Mikor is van az életünk közepe? Ez már önmagában is érdekes kérdés, hiszen egyénenként változó a várható és végül realizálódó élettartamunk és ehhez hasonlóan az egyes életszakaszokban jellemző fizikai, illetve lelki állapotunk is.

Kevesen tudják, de tény, hogy szervezetünk fizikai szempontból a huszadik és a huszonötödik életévünk között van teljesítőképessége csúcsán, attól kezdve tulajdonképpen folyamatos leépülésben vagyunk. Hacsak, nem teszünk ez ellen valamit.

A fiatalság, a gondtalan idők elmúlásának gondolatával sokan úgy vannak, nincs mit tenni, legjobb, ha belenyugszunk abba, hogy elmúlt életünk izgalmasabb, mozgalmasabb része. Ezeknek a gondolatoknak viszont nagyobb és sok esetben rombolóbb ereje van, mint gondolnák – ha a beletörődés, illetve lemondás gondolata elhatalmasodik rajtunk, eltántoríthat akár új célok, kihívások kitűzésétől, a boldogság keresésétől, a saját testi és lelki épségünkért tett lépésektől.

Nálad van a legjobb eszköz!

A rendszeres testmozgás nagyon jó eszköz ahhoz, hogy elkezdjük felkészíteni magunkat életünk második felére. Az sem mindegy, hogy napi energiaszintünket mennyire vagyunk képesek kontrollálni. Ez persze nem csak a lehetőleg rendszeres, naponta végzett harminc-hatvan perces mozgások, de a tudatos táplálkozás segítségével is befolyásolható.

Nem véletlenül vált már szállóigévé a gondolat, amely szerint "az vagy amit megeszel" Testünk összetételét, életünk minőségét határozza meg a bevitt tápanyagok összetétele. Fizikai és ebből is következő szellemi állapotunk, hangulatunk is javarészt függvénye táplálkozásunknak, mozgásszegény vagy épp aktív életmódunknak. Ha esetleg valaki az élete már eltelt felében nem egészséges szokásokat követte, még mindig nem késő, hogy ezen változtasson.

Sok étkezés, nem feltétlenül sok étel

Ha a táplálkozással kapcsolatos jó szokásokat kellene összefoglalni, akkor a legfontosabbak: a napi étkezések sora reggel egy minél komplettebb, teljes kiőrlésű gabonából készült pékárukat, vagy müzlit és fehérjéket, valamint zöldségféléket is tartalmazó étkezéssel kell, hogy kezdődjön. A nap további részében még négyszer érdemes étkezni: kisebb adagokban, de mindig értékes tápanyagokat fogyasszunk és kerüljük az egyszerű szénhidrátokat (fehér lisztből készült termékek, cukrozott ételek, italok), viszont igyunk minél több, legalább két-három liter tiszta vizet.

Érdemes több olyan, ifjabb korban kevésbé fogyasztott zöldség és gyümölcsféle felvétele a napi menübe, amelyek lassítják az öregedési folyamatokat. A negyven éves kort elhagyva a fehérjéket felépítő aminosavak közül kissé emelkedik a metionin- és alizinszükséglet. E két aminosavat legnagyobb mennyiségben a halak, a húsok és a sajtok tartalmazzák.

A fehérjeszükséglet fedezésére leginkább a húsok, halak, tojás, tejtermékek, hüvelyesek alkalmasak. A tej és a tejtermékek rendszeres fogyasztása ezen kívül a kismértékben megnövekedett kalciumigény fedezésében is fontos szerepet játszik. Ennek hiányában, különösen hölgyek esetében alakulhat ki fokozatosan a csontritkulás, aminek megelőzésében a megfelelő kalciumbevitel mellett a több mozgás is segíthet.

A tudatosabb életvitelhez hozzátartozik a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás és pihenés is, a test regenerációs folyamatai a kor előrehaladtával ugyanis lelassulnak, és több időt igényelnek.

Mindezek összessége határozza meg, vagy legalábbis jelentős mértékben befolyásolja, hogy egyáltalán találkozunk-e az életközepi válság problematikájával, illetve, ha igen, akkor mennyire aktívan tudjuk azt befolyásolni, jó esetben megoldani.