Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Így válaszd ki a futócipődet

Kezdetben vala a cipő, aminek a feladata a láb védelme volt a külső behatások, leginkább a talaj egyenetlenségei, kövek, tüskék kellemetlenkedései ellen. Később kialakultak a lábbeli különböző típusai a felhasználási terület függvényében: a csizmák, a papucsok, a magas és lapos sarkú cipők egyaránt kelendőek lettek.

Ugyanez a fejlődési, differenciálódási folyamat ment végbe a sportcipők területén is az elmúlt évtizedekben. A technológia fejlődésével egyre könnyebb, lábra simuló cipők készültek a gyors futáshoz, a másik irányban pedig egyre masszívabb, strapabíróbb lábbelik állnak már a durvább terepeken szaladni szeretők számára.

Íme, a futócipők négy alaptípusa:

Terepre

Masszív, vastag talpszerkezettel rendelkező modellek javasoltak a terepen gyakran futók, az idősebbek vagy túlsúllyal kocogni kezdők számára. Az ilyen terepcipő kellően megtámasztja az esetleg befele dőlő lábfejet, illetve a lúdtalpat. Sarokrészének vastagsága miatt megfelelő csillapítást nyújt és ezáltal kíméli az ízületeket a még gyenge izomzattal rendelkezők esetében is. Felsőrésze enyhén vízlepergető anyagból készült, hogy a nedves fűben vagy sűrű erdei aljnövényzetben futva se ázzon át a lábunk.

Kemény útburkolatra

Könnyített, de még mindig elég párnázottságot biztosító, a legújabb 8mm technológiával készült cipő. Sarokrészének vastagsága már csak nyolc milliméterrel haladja meg a talp első részének szintjét, így a talpélen történő talajfogást és ellépést, vagyis a gyorsabb futást segíti elő. Ez a kemény útburkolatra készült futócipő már inkább haladó futóknak ajánlható, akiknek elég erős a vádlijuk a becsapódások csillapítására és a hatékony ellépésre.

Utcai és maratoni futóversenyekre

Ultrakönnyű, zokniszerű, utcai és maratoni futóversenyekre készült cipő, amelynek funkciója szinte csak a talp védelme és a minél gyorsabb, versenyszerű futás biztosítása. Még az előző modellnél is tíz dekával könnyebb, triatlonosok számára is kiváló, lyukacsos talpú cipő, amely ezáltal a víz távozását és a láb szellőzését is garantálja. Vékony sarokrésze miatt szintén a talp első részén történő talajfogást preferálja, ezért csak igazán profi, megfelelő izomzattal és futótechnikával rendelkező sportolóknak ajánlott.

Szöges cipő

Speciális, kifejezetten a műanyag borítású atlétikai pályákra való versenycipő, amelynek talpszerkezete két részből áll. A talp első része kemény öntött műanyag szerkezet, amelybe hat-hét szög csavarozható, ezek a pálya talajába nyomódva dinamikusabb ellépést tesznek lehetővé, mintegy katapultálva a futót. A sarokrész szinte jelképes vastagságú, sprinter-változatoknál jóformán nincs is, csak a cipő lábhoz rögzítését szolgálja.

A fentiek természetesen csak a széles kínálat alapkategóriáit jelképezik, amelyeken belül számtalan változat kapható már a futó neme, kora, testsúlya és a felhasználás módja szerint minden igényt kielégítve. Legfontosabb, hogy sohase szín, divat vagy ár alapján válasszunk, kérjük mindig szakember tanácsát, ragaszkodjunk a személyes próba lehetőségéhez, mert csak így választhatja ki mindenki az igényeinek, szükségleteinek leginkább megfelelő darabot.

 

0 Tovább

5 jel, hogy a futás a mániáddá vált

Ha elkezdjük a sportolást és megtaláljuk azt az ágát, amit igazán szeretünk, nehéz lesz leállni vele. Na és persze, ha nincs egészségügyi akadálya, akkor nem is ajánlott. Ha a futás szerelmese vagy, akkor könnyen diagnosztizálni tudod magad, hogy a mániáddá vált-e ezek alapján:

  1. Mindenhol megfelelő útvonalat találsz magadnak

Lehet, hogy csak ebédért mész ki, de máris azt látod, hogy ez megfelelő útvonal lenne egy kocogáshoz. Nézed a távot és épp azt próbálod belőni, hogyan teljesítenéd, sőt, még el is nevezed a szakaszt. Magadra ismertél?

  1. Medál nélkül nincs teljesítmény

A legújabb futóverseny medálja még nincs meg neked? Azonnal nevezel rá és készülni kezdesz. A vitrinben pedig már csináltál is neki helyet.

  1. Futás? Bármikor!

Régebben elképzelhetetlennek tartottad, hogy reggel azért kelj fel korábban, hogy le tudd futni a kitűzött távot. Most pedig már az a furcsa, ha munka előtt fel sem vetted a futócipődet.

  1. Mindenhol felszerelés

Bárhova nézel a lakásba, mindenhol találsz egy toppot, futócipőt, nadrágot, kulacsot. Már a félretett pénzedből is többet költesz futócuccra, mint nyaralásra.

  1. Irigyelsz másokat

Ha sűrű a programod vagy csak szimplán nem érzed jól magad, elönt az irigység azok iránt, akik épp lefutnak melletted. Egy napot is nehezen bírsz ki futás nélkül.

 

0 Tovább

Öt mítosz a futócipőkről - Ne dőlj be nekik!

Számos tévhit és mítosz terjeng a futócipőkről, ami tévútra vezetheti a gyanútlan kezdő futókat. Engedjétek meg, hogy bemutassak néhányat:

  1. Létezik tökéletes futócipő

A probléma abban rejlik, hogy nemcsak a futók, de a futócipők is olyan sokfélék, kizárt dolog, hogy valaki megtalálja azt a cipőt, ami pontosan a lábára lett szabva. Találhatsz olyat, ami többnyire passzol, de tökéleteset soha. Mindig lesz valami, amit változtatnál a cipődön. Ne hidd azt, hogy majd egy cipőboltos eladó segít neked megtalálni az „igazit”.

  1. Mindegyik cipő egyforma, aminek azonos a márkája

Szép dolog a márkahűség, azonban nem mindig kifizetődő. Van, hogy a kedvenc cégünk piacra dob egy teljesen új fazont, ami már nem fog úgy beválni, mint az előző, mi mégis vakon lecsapunk rá.

  1. A futócipőt „receptre” kapod

A megfelelő cipő megtalálása egy hosszadalmas, kísérletezős folyamat. Nem kell elsietni. Senki sem fogja megmondani neked, hogy ilyet vagy olyat kell viselned. Ezt neked kell érezned, így fogod csak megtalálni a megfelelőt.

  1. A cipő-monogámia erény

Játssz a cipőkkel! Annyi lehetőséged van, ne ragadj le egynél, ami bevált. Nyugodtan próbálgasd őket egy időben is akár. Például sprinthez, hosszú távhoz és emelkedőhöz mindig vegyél fel újat, cserélgesd. Így a kedvenc cipőd is jól fogja bírni!

  1. A futócipőtől gyorsabb leszel

Mivel ez nem Hermész repülő saruja, így semmi mást nem ad neked, csak kényelmet. Esetleg csillapíthatja a lábadat érő csapásokat, de gyorsabbá semmiképpen sem tesz. Azt neked kell elérned.

Fontold meg a választásodat, mert nem mindegy, mit húzol a lábadra!

0 Tovább

Hogyan gyorsíthatod fel a felépülésed? Íme három tipp!

Sajnos a legtöbb ember nem ad magának lehetőséget arra, hogy kipihenjen egy sérülést, pedig ilyenkor az első számú szabály, hogy vissza kell venned az addigi kemény tempóból. Máskülönben csak még inkább lesérülsz. A cikkben összegyűjtött három tipp segít a felépülésben.mozgás egészség sport futás betegség életmód Kropkó Péter relax alvás pihenés lazítás

Alvás

Főleg azoknak, akik nagyon aktívak nappal, szükségük van elegendő és megfelelő alvásra. Csak akkor fog menni a következő edzés, ha rendesen kialszod magad, és a testednek van ideje pihenni. Az egészséges, mély alvás a kulcsa a jó teljesítménynek. Egy jó alvás azonban nemcsak az edzés fáradalmait segít kipihenni, hanem az egész napos kemény munka alatt felgyülemlett stresszt is. Ha nehezen alszol el, akkor be kell tartanod néhány alapszabályt

  • Ne aludj túl meleg vagy túl hideg szobában!
  • Kapcsold ki a tévédet és a telefonodat (vagy bármilyen más kütyüdet) alvás előtt fél órával!
  • Ne igyál délután, kora este koffein tartalmú italokat!

Táplálkozás

A táplálkozásod nemcsak a felépülésedre és regenerációdra van hatással, de az alvásodra is. Nem mindegy, hogy mikor eszel és mit. Ha lefekvés előtt eszel közvetlenül, az rossz hatással lesz az éjszakai pihenődre, és nem tudsz rendesen gyógyulni. Íme, néhány étel, ami segít neked a felépülésben:

  • Az antioxidánst tartalmazó áfonya nemcsak a felépülésben, de a fáradt izmok lenyugtatásában is segít;
  • A gyömbér egyes összetevői lenyugtatják az égő izmokat, és akár 24 százalékkal csökkentik a fájdalmat;
  • Az omega-3 zsírsavakat tartalmazó avokádó szintén jót tesz az izmaidnak a felépülés során.

Lazítás

Szükségünk van arra, hogy megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt a kemény munka és a pihenés között. Íme, néhány tipp, ami segít a pihenésben!

  • Belégzés négy számolásig, kilégzés hat számolásig. Figyelj a légzésedre és a számolásra! Ezt folytasd három percig!
  • A jóga jót tesz a testnek és a léleknek egyaránt, és tökéletes a felépülés alatt.
  • Egy habfürdő csodákra képes, ha feszült és fáradt vagy.

Ha pedig úgy érzed, teljesen felépültél már, ajánlok egy futóversenyt, amire megéri készülni: http://ringrun.sport4you.hu/

Július 20. - HUNGARORING! Jössz?

 

0 Tovább

Így lehetsz a leggyorsabb futó

Akár most kezdenéd el a futást vagy esetleg javítani szeretnél a teljesítményeden, akkor ezek a tippek megfelelőek leszek, hogy a lehető leggyorsabban fusd le magadhoz képest 4-5 kilométert. Nincs más dolgod, mint tanulmányoznod magad és gyakorolnod!

Minden ott kezdődik, hogy a teljesítményedet le kell mérned. Ha ez nincs meg, nem tudod mihez viszonyítani a fejlődést a későbbiekben. Viszont azt se felejtsd el, hogy bármivel is méred, sok tényezőtől függ a pontos adat.  Már ha pontos adatot kapsz. Függ például attól, hogy hol teszteled le magad. Kondiban a futópadon és a szabadban is más eredményt fogsz kapni. Ha egy versenyre készülsz, úgy gondolom, hogy jobb, ha a szabadban készíted fel magad rá. 

Ha az eredmény megvan, tűzz ki magad elé egy célt, amit el szeretnél érni. A konkrét megfoghatatlan célt nehezebb a szemed előtt tartani és az is lehet, hogy hamarabb fogsz megelégedni az eredménnyel, mint hogy kiderülne, mi a maximum, amit bírsz. Tehát legyen egy biztos pont, amire végig koncentrálsz. Ha bírsz nagyobb sebességgel futni, akkor az csak plusz! 

Fontos, hogy egyik napról a másikra ne úgy vágj bele, hogy megpróbálod a lehetetlent és már az első kilométert is a maximális tempóddal futod. Az utolsó szakaszokra már nem is lesz energiád. Az állóképesség fejlesztése pedig elengedhetetlen és CSAK fokozatosan tudod növelni. Hagyj energiát magadnak és fusd inkább az utolsó szakaszokat gyorsabban. 

Gondold át az edzés, készülj fel nemcsak testileg, hanem lelkileg is. Nélküle nem lehet. Ha nincs előtted a célod, nem motivál semmi, elmegy a kedved, hogy fuss, a teljesítményed sem lesz jobb. A legjobb ilyenkor, ha feldobod a napi tréninget. Például egy intervallumedzéssel vagy terepfutással. Hidd el, ha a lejtőn felfelé megy, sík szakaszon vagy lefelé már sokkal jobb lesz! 

Ne ijedj meg, ha fáj! Fájdalom nélkül nincs fejlődés. Hallottad már igaz? Jó, ez a fájdalom nem mindenre vonatkozik. Nyilván, ha olyat érzel, amit nem gondolsz természetesnek, esetleg meghúztad magad, azonnal hagyd abba a futást! Itt most arra gondolok, hogy amikor hosszabb ideig magasabb intenzitású mozgást végzel - és bizonyára, ha a maximumot hozod ki magadból, akkor pontosan azt végzed –, akkor a szervezeted tejsavat termel, amit a szervezeted nem tud olyan gyors mértékben eltüntetni az izmaidból. Ezért fájhatnak a lábaid annyira az edzés után.

 

0 Tovább

.

blogavatar

Lehet, hogy csak egy lépés választ el attól, hogy elérd a kitűzött célod. Lehet, hogy csak egy ruhadarabot kell lecserélned, hogy jobban mozogj. Az viszont biztos, hogy ITT megtalálsz mindent, amire a sporttal kapcsolatban szükséged van. Tanácsok, ötletek és tippek, hogy élvezet legyen a mozgás! Hogy ki segít ebben? Kropkó Péter, a tréner. Majd ő mondja, mit tegyél!