Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés

Jönnek a hűvösebb napok, kesztyű és mellény, alap a futáshoz.

Arról már írtunk, hogy a hidegebb napok közeledtével mire figyeljünk. De a megfelelő ruházatra időben kell készülni, nem árt előre beszerezni a fontosabb őszi futócuccokat.

Sajnos a professzionális futóöltözékek terjedése lassabb ütemben nő idehaza, mint a futók száma. Pedig könnyen elveheti a lelkes amatőrök kedvét az aktív élettől egy didergős edzés, egy fázósra sikerült kocogás. Vannak olyan ruhadarabok, ami kevesebb ráfordítással nagyobb komfortérzetet ad, mint azt gondolnánk.

A sapkáknak nem szentelnénk külön fejezetet a hidegebb napok közeledtével, mert nyáron pontosan olyan fontos viselet, mint télen. Főleg a versenyeken, naposabb időben szinte már kötelező a sapka viselése.

Viszont a kesztyűt általában csak télen veszik elő az emberek, keveseknek jut eszébe felvenni szeptember közepén, mikor két hete még majdnem 30 fokos melegben izzadtunk. Pedig nagyon sokat segíthet a hűvösebb napokon. Ha jól megfigyeljük az őszi és tavaszi nagy maratoni futóversenyeken száguldó kenyai versenyzőket, akkor láthatjuk az érdekességet. Atlétatrikó, kisnadrág van rajtuk, kevés fedett testrésszel, szinte csupaszon rohannak, de kesztyű van a kezükön. Nem babonából hordanak kesztyűt, így könnyebben melegen tartják magukat. A kézfejünk hűl ki először a hidegben, ezt célszerű melegíteni. Esetleg a karmelegítő is célszerű lehet, az is könnyen elpakolható mikor már bemelegedtünk.

A másik ajánlott kellék a mellény. A jó futómellény könnyű, kisméretűre összecsomagolható, testhez simuló, szélálló. Ideális azokon a napokon, mikor még hűvösben indulunk útra, de a hosszú edzés során felmelegszik a levegő. Pont a fontos szerveket tartja melegen. Ha már nincs rá szükség, könnyen elpakolható, akár a tenyerünkben elfér, és könnyű súlyának köszönhetően nem zavar futás közben.

 

0 Tovább

Tippek a hűvösebb, őszi időjárásban futáshoz

Sokaknak riasztó a hideg, pedig ősszel is lehet a szabadban futni. csak néhány szabályt be kell tartani:

1. Fokozatosság: ősszel folyamatosan kell hozzászokni a hideg levegőhöz.
2. Kihülés ellen: Futás közben mindig mozgásban kell maradni, nem szabad a vizes ruhában ácsorogni.
3. Nem kell gyorsan futni, rekordokat dönteni.
4. A futás befejezése után azonnal zuhanyozni vagy száraz ruhát kell venni.
Ezeket betartva télen is megtarthatjuk jó kondíciónkat tovább erősítve a szervezetünket és egészségünket.

Futás előtti teendők

A futás megkezdése előtti teendők:
- kinti hőmérséklet meghatározása
- megfelelő ruházat kiválasztása,
- bemelegítés (esetleg bemelegítő krémek használata is)

Az aktuális időjárás szerint öltözzünk. Egy öt fokos hőmérséklet csökkenés már meghatározó az öltözködésben, vegyünk fel egyel több réteget  vagy válasszunk vastagabb ruhadarabot. Szeles időjárás tovább fokozhatja a hidegérzetünket. Fagypont alatt vegyük figyelembe, hogy csúszhat az út.


Lehetőleg rétegesen öltözzünk.
 A testtel érintkező ruházat legyen nedvesség elvezető (technikai aláöltözet). Mellőzük a pamut pólót: ha megállunk futás közben, a nedvességet magába szívó pamut - különösen ha nem öltöztünk rétegesen - a párolgással azonnal elkezdi a hőelvonást, ami kihüléshez, megfázáshoz vezethet.
 Ideális a ruházatunk, amikor szabadba lépéskor még kissé fázunk, és 5-10 perc  bemelegítő futás után már kellemesen a hőérzetünk (már nem fázunk és de még nem is izzadunk).

Sapka és kesztyű!

+5 és -5 fok között elegendő egy vékony "cérna" kesztyű, -10 foknál
már viseljünk vastagabb kötésű kesztyűt.

A sapka különösen fontos védelem, tekintetbe véve, hogy jelentős hőleadás (testünk hőleadásának kb. 30-40 %-a) a fejen keresztül történik.
Hosszabb futáshoz (több órán át tartó futásnál), futó túránál érdemes tartalékot vinni.
 

Futónadrág

Hosszú (testhezálló) futónadrágból tipikusan két fajtát árulnak: van egy vékonyobb őszi, ami kb 0 fokig megfelelő, és van egy vastagabb téli változat, ami fagypont alatt kiváló.
Gyakran látni férfiaknál, hogy a "cicanadrágra" még felhúznak egy rövid nadrágot, ami bár kevésbé designos, de annál hasznosabb.
A jó futónadrág ismérve, hogy többfajta anyagból van, térdhajlatnál véknyabb, rugalmasabb anyagból van - a könnyebb mozgást segítve -, viszont térdnél vagy a combrésznél vastagabb és hőtartóbb.

 

0 Tovább

Maraton kisokos (3. rész)

Az első és a második rész tele volt izgalmas tényekkel. Igen, még mindig megpróbálunk újat mondani! Lássuk a mostani maratoni újdonság-adagot:

1. Az első maratoni díjazott 60 ezer dollárt (15 millió forintot) és egy Mercedes-Benz gépkocsit kapott.

2. A világ legidősebb maratonfutója Fauja Singh, aki a 2011-es torontói maratont 8 óra 11 perc 6 másodperc alatt futotta le.

3. Sir Randolph Fiennes 7 maratont futott le, 7 nap alatt, 7 kontinensen.

4. Egy átlagos női maraton futó ideje: 4:59:28.

5. Az amerikaiak körülbelül fél százaléka futott már le maratont.

 

0 Tovább

Maraton kisokos (2. rész)

Az előző részben már felsoroltunk kilenc olyan tényt a maratonokról, amiket nem biztos, hogy tudtál! És nincs vége, itt a következő válogatásunk!

1. A legtöbb maratonfutó már az edzés alatt két pár cipőt használ el.

2. Az emberek a legjobb hosszútávfutók. Megelőzve ezzel a lovakat és a gepárdokat is.

3. Egy maraton 42,195 kilométer hosszú. Ez 504-szer akkora, mint egy átlagos méretű focipálya.

4. Dean Karnazes 50 maratont futott le, 50 nap alatt, 50 államban.

5. 2011-ben, órákkal azután, hogy Amber Miller lefutotta a maratont, megszülte második gyermekét. A távot orvosa engedélyével félig futotta, félig sétálta, így 6:25:50-es idővel végzett.

6. 2005-ben Paul Tergat egyetlen másodperccel győzte le Hendrick Ramaalát a New York-i maratonon.

7. 2013-ban Amerikában és Kanadában összesen 722 maratont tartottak meg.

 

0 Tovább

Maraton kisokos (1. rész)

Összegyűjtöttünk kilenc olyan dolgot, amit nem biztos, hogy tudtál a maratonokról! És itt még nincs vége...

1. Az első olimpiai maratont 1896-ban futották. Mindössze 17 versenyző futotta le a 40 kilométeres távot.

2. Az olimpiai maraton első győztese a görög Luisz Szpiridon volt.

3. 2010-ben 503.000 futó teljesített maratont Amerikában.

4. Egy 70 kilogrammos ember 2600 kalóriát éget el egy maraton lefutásával.

5. 2012-ben a legnépszerűbb hónap a maratonok rendezésére október volt (Amerikában és Kanadában is). 121 verseny indult ebben a hónapban.

6. A legfiatalabb maratonfutó Budhia Singh volt, aki négy éves korában teljesítette a távot.

7.Az isztambuli maraton az egyetlen, ahol a futók egyik kontinensről (Ázsia) egy másikra (Európa) futnak át.

8. Chuck Engle az egyetlen férfi, aki maratont nyert 50 államban.

9. Sigrid Eichner összesen 174 maratont nyert eddig. Ezzel vezeti a listát.

 

 

0 Tovább

.

blogavatar

Lehet, hogy csak egy lépés választ el attól, hogy elérd a kitűzött célod. Lehet, hogy csak egy ruhadarabot kell lecserélned, hogy jobban mozogj. Az viszont biztos, hogy ITT megtalálsz mindent, amire a sporttal kapcsolatban szükséged van. Tanácsok, ötletek és tippek, hogy élvezet legyen a mozgás! Hogy ki segít ebben? Kropkó Péter, a tréner. Majd ő mondja, mit tegyél!