Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Erre kell a legjobban figyelni, ha elmúltál 25 éves

Mikor is van az életünk közepe? Ez már önmagában is érdekes kérdés, hiszen egyénenként változó a várható és végül realizálódó élettartamunk és ehhez hasonlóan az egyes életszakaszokban jellemző fizikai, illetve lelki állapotunk is.

Kevesen tudják, de tény, hogy szervezetünk fizikai szempontból a huszadik és a huszonötödik életévünk között van teljesítőképessége csúcsán, attól kezdve tulajdonképpen folyamatos leépülésben vagyunk. Hacsak, nem teszünk ez ellen valamit.

A fiatalság, a gondtalan idők elmúlásának gondolatával sokan úgy vannak, nincs mit tenni, legjobb, ha belenyugszunk abba, hogy elmúlt életünk izgalmasabb, mozgalmasabb része. Ezeknek a gondolatoknak viszont nagyobb és sok esetben rombolóbb ereje van, mint gondolnák – ha a beletörődés, illetve lemondás gondolata elhatalmasodik rajtunk, eltántoríthat akár új célok, kihívások kitűzésétől, a boldogság keresésétől, a saját testi és lelki épségünkért tett lépésektől.

 

Nálad van a legjobb eszköz!

A rendszeres testmozgás nagyon jó eszköz ahhoz, hogy elkezdjük felkészíteni magunkat életünk második felére. Az sem mindegy, hogy napi energiaszintünket mennyire vagyunk képesek kontrollálni. Ez persze nem csak a lehetőleg rendszeres, naponta végzett harminc-hatvan perces mozgások, de a tudatos táplálkozás segítségével is befolyásolható.

Nem véletlenül vált már szállóigévé a gondolat, amely szerint "az vagy amit megeszel" Testünk összetételét, életünk minőségét határozza meg a bevitt tápanyagok összetétele. Fizikai és ebből is következő szellemi állapotunk, hangulatunk is javarészt függvénye táplálkozásunknak, mozgásszegény vagy épp aktív életmódunknak. Ha esetleg valaki az élete már eltelt felében nem egészséges szokásokat követte, még mindig nem késő, hogy ezen változtasson.

Sok étkezés, nem feltétlenül sok étel

Ha a táplálkozással kapcsolatos jó szokásokat kellene összefoglalni, akkor a legfontosabbak: a napi étkezések sora reggel egy minél komplettebb, teljes kiőrlésű gabonából készült pékárukat, vagy müzlit és fehérjéket, valamint zöldségféléket is tartalmazó étkezéssel kell, hogy kezdődjön. A nap további részében még négyszer érdemes étkezni: kisebb adagokban, de mindig értékes tápanyagokat fogyasszunk és kerüljük az egyszerű szénhidrátokat (fehér lisztből készült termékek, cukrozott ételek, italok), viszont igyunk minél több, legalább két-három liter tiszta vizet.

Érdemes több olyan, ifjabb korban kevésbé fogyasztott zöldség és gyümölcsféle felvétele a napi menübe, amelyek lassítják az öregedési folyamatokat. A negyven éves kort elhagyva a fehérjéket felépítő aminosavak közül kissé emelkedik a metionin- és alizinszükséglet. E két aminosavat legnagyobb mennyiségben a halak, a húsok és a sajtok tartalmazzák.

A fehérjeszükséglet fedezésére leginkább a húsok, halak, tojás, tejtermékek, hüvelyesek alkalmasak. A tej és a tejtermékek rendszeres fogyasztása ezen kívül a kismértékben megnövekedett kalciumigény fedezésében is fontos szerepet játszik. Ennek hiányában, különösen hölgyek esetében alakulhat ki fokozatosan a csontritkulás, aminek megelőzésében a megfelelő kalciumbevitel mellett a több mozgás is segíthet.

A tudatosabb életvitelhez hozzátartozik a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás és pihenés is, a test regenerációs folyamatai a kor előrehaladtával ugyanis lelassulnak, és több időt igényelnek.

Mindezek összessége határozza meg, vagy legalábbis jelentős mértékben befolyásolja, hogy egyáltalán találkozunk-e az életközepi válság problematikájával, illetve, ha igen, akkor mennyire aktívan tudjuk azt befolyásolni, jó esetben megoldani.

 

0 Tovább

3 probléma, amiért az alkohol a felelős a diétádban

Nem hiába mondják, hogy a fogyókúrát vagy a tömegnövelést nagymértékben befolyásolja az alkoholfogyasztás. Néha pont, hogy az alkohollal lehet elrontani az egész folyamatot. Erre is figyelni kell, le is írom, miért!

  1. Alvásprobléma

Ha túl sok alkoholt fogyasztasz, este szinte csak bezuhansz az ágyba és ki is dőlsz. Ez azért nem előnyös, mert bizonyos fázisok kimaradnak, ezáltal hamarabb is fogsz felébredni. Lehet, hogy úgy gondolod, kipihented magad, de pár órán belül megint rád hull a fáradtság. Ez pedig azért nem jó, mert így megfelelően edzeni sem tudsz, illetve nem is regenerálódik megfelelő tempóban az izomzatod.

  1. Dehidratáltság

Köztudott, hogy a másnaposság főleg azért jelentkezik, mert a tested dehidratált lesz. Ezt megelőzheted úgy is, ha minden pohár tömény mellé iszol jó sok vizet. Ha másnaposan mész el edzeni, a szervezetedet annyira megviseli a folyadékhiány, hogy még baj is lehet belőle. Izzadsz, a vesédet jobban megdolgoztatod és teljesen kifáradsz.

  1. Cukor és a kalóriák

A diétádat azért viszi rossz irányba az alkohol, mert üres kalória. Nincs semmilyen tápanyag benne, amire kimondottan szükséged van, viszont rengeteg kalóriát tartalmaz. Sőt, nemcsak ez a probléma vele. A sportoláshoz megfelelő szinten kell lennie a vércukrodnak. Másnaposan ez sajnos nem így van. Emiatt nyúlsz egyből cukros vagy gyorsételekhez.

0 Tovább

3 legjobb mozgásforma az álomalak eléréséhez

Nem mindegy, hogy mit, milyen tempóban és meddig csinálnunk. Rengeteg sporttal el tudunk égetni akár 500 kalóriát óránként, de figyelni kell minden lépésre a sebesülések elkerülése érdekében, illetve arra is, hogy minél hatékonyabban végezzük a feladatokat.

  1. Kerékpározás

Szép helyeken kerékpározni, esetleg a Balaton körbebiciklizni szuper program! Sőt, még kalóriát is égethetsz vele. Jó, igaz, ez inkább élménytúra, mint erős kardió, de ezzel is sokat segíthetsz a diétádon. Ha viszont el szeretnéd érni az óránkénti 500 kalóriát, akkor erős tempót diktálva kell tekerned. Próbáltad már a spinning vagy a spinracing órákat? Ezek sokat segíthetnek és a lábakat is remekül formálják!

  1. Futás és elliptikus tréner

Nyilvánvalóan a helyes futás az egyik legjobb edzésforma. Ennél figyelned kell a helyes testtartásra, és arra is, hogy a megfelelő talajon fuss. Így nem érhet semmilyen egészségügyi probléma. Ha viszont úgy érzed, nem a megfelelő technikával futsz, válaszd inkább az elliptikus trénert, mert az sokkal inkább megkíméli az izületeidet.

  1. Súlyzós edzés

Nem, nem leszel tőle túlzottan izmos. Sőt! A súlyzós edzések remekül formálnak. Egy kettlebelles edzéssel simán meglehet az 500 kalória, ha a megfelelő gyakorlatokat, a megfelelő súlyokkal és profi segítség mellett végzed. Nemcsak az adott órában égeted a zsírt és növeled az izmodat, hanem még utána is befolyásolja a tested működését! Próbálj ki egy súlyzós edzést, hidd el, nem fogod megbánni!

 

0 Tovább

Tanácsok a futóversenyre készülőknek: Hogyan legyél jobb futó - futás nélkül!

A futók általános problémája, hogy mivel eléggé egysíkú mozgást végeznek, bizonyos izomcsoportjaik gyengesége nem teszi lehetővé a hosszú távú, sérülésmentes pályafutást. Hacsak nem végeznek kiegészítő erősítő gyakorlatokat.

A kiegészítő gyakorlatok fő célja:

  • Megfelelő testtartás kialakítása
  • Törzs izmok megerősítése
  • Egyensúly fejlesztése

1. Álljunk falnak támasztott háttal és figyeljük meg ebben a helyzetben gerincünk, csigolyáink, medencecsontunk tartását. Próbáljuk futás közben is ezt megközelítő helyzetben tartani őket: ne essen előre, de hátra sem a csípőnk, legyen feszes, de nem görcsösen feszült a hátunk és a vállunk is.

2. Törzsizmaink megerősítése azért szükséges, mert ezek segítik futás közben is a megfelelő lábtartás, ill. talajfogás kialakítását. Kellően edzett állapotuk esetén tehermentesítik a térd ízületeket és megkímélnek a későbbi kellemetlen sérülésektől. Fitball segítségével remekül fejlesztheted a törzs, illetve a mély hát- és hasizmokat, vagyis a "core"-t.

 

3. Egyensúlyunk fejlesztése ugyanez okból szükséges, a bizonytalan, csalinkázó léptek ugyanis még a kocsmában is gyengeségről árulkodnak, nem hogy a futópályán. A talp és boka izmainak, szalagjainak sérüléséhez vezethet a kellően megtartott egyensúly hiánya. Az olyan mozgásformák, mint a jóga vagy a pilates, ahol számos, egyensúlyt fejlesztő, aszimetrikusan kitartott póz szerepel a gyakorlatok között, jól fejlesztik az egyensúlyt.

 

A fárasztó edzések utáni regenerálódást, az izmok nyújtását-lazítását szolgálja a  gimnasztika mellett a masszírozás.
Ez a klasszikus módszer - a kézi masszírozás - mellett történhet öntevékenyen hengerrel, labdával, vagy más olyan segédeszközökkel, melyek a sajgó, izomláztól szenvedő izmok letapadását, megrövidülését orvosolják.

 

0 Tovább

Lazítással is formálhatod a tested! 

A munkánkban sokszor igyekszünk megszüntetni a holt időket, kihasználni az időgazdálkodás adta lehetőségeket, és kisajtoljuk az utolsó csepp belső hatékonyságjavítási lehetőségeket is. Mégis, meg kell adni a szervezetnek a kemény intenzívebb munka mellé az intenzívebb pihenés lehetőségét is.

A munka rendszerében a lazítás, lazulás negatív felhanggal, mintegy megszüntetendőként jelenik meg, a hatékonyság ellentéteként. Sokszor úgy érezzük, hogy csak az alvásidő rovására tudjuk az edzésre fordított időt fokozni. Azonban, ha önző módon a rövidtávú érdekeinket helyezzük előtérbe, csökken az edzések beépülésének hatékonysága, csökken a regenerációs képességünk, csökken az edzések elvégzésének képessége.

Hosszabb távon még súlyosabban fizetünk, ha nem pihenjük ki a terhelést. Ingerlékenyekké válunk, könnyebben sérülünk meg. A koncentrációs képesség csökkenése, teljesítménycsökkenéssé, balesetté érhet. Ugyanez igaz a verseny előtti utolsó napok eseményeire. Ezért fontos, hogy a mérleg másik serpenyőjében helyet foglaló pihenést és lazítást is komolyabban vegyük. Furcsán hangzik, de tegyük intenzívebbé, hatékonyabbá ugyanúgy, mint az edzést vagy a munkánkat!

A legegyszerűbben akkor járunk el, ha a közlekedéssel töltött időnk közben jó emlékeket, pozitív jövőképeket gondolunk magunk elé.

Például egy tavalyi verseny sikereit. A pozitív képzetek ellazítanak testben és lélekben egyaránt. Nézzünk meg egy igazán egyszerű, „tábori” körülmények között is jól működő lazítási technikát:

  • Az elsődleges lazítási technika mindig fizikai, mert azt azonnal tudjuk, hogy hol hibáztunk, melyik izomcsoport fáradt el. Keressünk egy csöndes szobát, ahol nem zavarnak meg. Vízszintesen lefekszünk, egy nem túl puha, nem túl kemény felületen. Fontos, hogy a hátunk egész felületét megtámassza. Megfeszítjük összes izmunkat, és a lábujjunktól felfele egyesével lazítsuk el izmainkat. Ne hagyjunk ki egyet se, ha mégis előfordulna, lazítsuk el azt is. Az ellazulás több percig is eltarthat, a teljes ellazultságban 5-10 percet töltsünk. Ennek mérését másra bízzuk, mert mi nem tudunk órákat nézegetni. Igazából el kell sajátítani a kikapcsolás technikáját.
  • A haladók –akik már tudnak lazítani - tegyék meg az előbbi utat a teljes ellazulásig, majd képzeljenek el egy széles lépcsősort egy kellemesen meleg naplementés kertben, menjünk le a lépcsőn számolva, nagyon lassan, majd ott –képzeletben is – lefekve, töltsünk 10 percet ellazulva. Ha mennünk kell, akkor valaki szóljon 10 perc után és hagyjuk el a kertet, a lépcsőn lassan felsétálva, majd a valóságban is nyissuk ki szemünket, mozdítsuk meg kezünket, lábunkat, fejünket. Majd türelmes, megfontolt mozdulatokkal térjünk vissza a való életbe, üljünk fel lassan, majd óvatosan álljunk fel.

Javaslom segítő igénybevételét, aki kivédi a zavaró körülményeket, és jelzi az időt, mert a folyamat megszakítása, újra kezdése nem szerencsés, és nem is hatékony. Nyilván aki jár jógázni, az már bonyolultabb feladatokat is meg tud oldani, de aki még nem csinált ilyet, annak ez is többszöri nekifutást igénylő feladat, de így is közelebb jutunk az önmegismeréshez.

 

0 Tovább

.

blogavatar

Lehet, hogy csak egy lépés választ el attól, hogy elérd a kitűzött célod. Lehet, hogy csak egy ruhadarabot kell lecserélned, hogy jobban mozogj. Az viszont biztos, hogy ITT megtalálsz mindent, amire a sporttal kapcsolatban szükséged van. Tanácsok, ötletek és tippek, hogy élvezet legyen a mozgás! Hogy ki segít ebben? Kropkó Péter, a tréner. Majd ő mondja, mit tegyél!